2 oC(koponyeg.hu)
szitálás, gyenge eső, 11.16 km/hKeleti szél (aktuális)
2014. November 29. Taksony, Ilma, Filoména

MENÜ

Önkormányzat

Polgármesteri Hivatal

Intézmények

Gazdasági Társaságaink

Környezetvédelem
 


Hirdetés
Digitális közműtérkép, közmű-alaptérkép rendelés
 
  Közélet  -  2010. 10. 03.
Dr. Cser-Palkovics Andrást választották polgármesternek a fehérváriak
 Több, mint 18 ezer fehérvári szavazatával dr. Cser-Palkovics Andrást választották Székesfehérvár polgármesterének. 
 
 Dr. Cser-Palkovics András vasárnap este mindenkinek megköszönte, hogy élt alkotmányos jogával és elment szavazni. Mint mondta „ az a feladat, amit az emberek bizalmából megkaptunk, kötelez bennünket.” Kiemelte, hogy a következő időszakban le kell zárni azt a néhány évet, ami bizonytalanságban telt a város életében. „A feladatunk a stabilitás és a biztonság megteremtése Székesfehérváron.” Végül külön megköszönte, hogy a Nekem Fehérvár programot támogatta a fehérváriak jelentős többsége.
 
Minden siker mögött hosszú évek munkája van – mondta a város frissen megválasztott polgármestere. „Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy élt alkotmányos jogával és elment szavazni.” – mondta. Holnaptól munka van, ami fehérvárért történik. Egy város akkor lehet sikeres, ha képes együtt dolgozni és összefogni és ezt a várost közös erővel vissza tudjuk emelni a legjelentősebb magyar városok közé. A fiatalokról szólva elmondta, hogy értük és velük együtt, nem pedig felettük és róluk szólnak a döntések.
 
A Nekem Fehérvár program folytatódik a választás után is. Felhívta arra is a figyelmet, hogy Székesfehérvárt nem lehet egy embernek vezetni: egy 40 milliárdos költségvetésű várost több ezer közalkalmazottal csak együtt, csapatban lehet vezetni. „Felmérésekből pontosan tudjuk: úgy érzik a fehérváriak, hogy egyre inkább kiszorultak a döntéshozatalból.” Kérte a fehérváriak bizalmát továbbra is „szeretnék elérhető polgármester lenni, aki megtalálható és ahol tud segít azoknak, akik megkeresik.” Szeretném alázattal, szerényen, de határozottan vezetni a várost - mondta.
 
Dr. Cser-Palkovics András 1993-ban érettségizett a József Attila Gimnáziumban, majd a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett diplomát. Vállalati jogtanácsosként dolgozott Székesfehérvár egyik tradicionális nagyvállalatánál, a munka mellett európai szakjogászi képesítést szerzett. 2002 óta önkormányzati képviselőként dolgozik Fehérváron. 2006-óta országgyűlési képviselő, idén tavasszal az 1. választókerületben nyerte el a szavazók bizalmát. Az elmúlt években a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője volt. Orbán Viktorral ápolt személyes bizalmi kapcsolata a kormány megalakulása óta is töretlen. Feleségével, Edinával két gyermek szülei, Zalán 7 éves, Ágoston 3 éves.

Eredmény 100%-os feldolgozottságnál:
 
1 Dr. Cser-Palkovics András FIDESZ 18.225 szavazat, 56,46%
2 Márton Zoltán MSZP 7.376 szavazat, 22,85%
3 Gál Péter Pál JOBBIK 3.099 szavazat, 9,60%
4 Fertő László CIVIL MOZGALOM 2.056 szavazat, 6,37%
5 Juhász László VÁLASZ 1.522 szavazat, 4,72%
 
 
 
 

Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

Adóiroda

Ügyfélszolgálat

Főépítészi Iroda

Ügyintézés
   Webkamera

Belépés
Bejelentkezés az ügyfélkapun keresztül


Hírek